Reflektorfényben a pénzügyi stabilitás
2016. május 24. (Frissítés időpontja: 2016. augusztus 15.)
A pénzügyi válság óta a pénzügyi stabilitás még gyakrabban emlegetett kifejezéssé vált. Jóllehet a szakemberek eltérően definiálhatják, fontosságát nagyjából mindenki elismeri. Az EKB értelmezésében a pénzügyi stabilitás azt jelenti, hogy a pénzügyi rendszer komolyabb megrázkódtatások nélkül képes ellenállni a különféle sokkoknak.
Vagyis a lakosság továbbra is hozzáférhet bankszámláihoz, a vállalatok végrehajthatják fizetési tranzakciókat, a befektetők tovább kereskedhetnek, a bankok pedig – az egymástól, illetve a központi banktól felvett hitelekkel – változatlanul refinanszírozhatják tevékenységüket.
Mit jelent mindez a gyakorlatban?
A stabilitás lényege az egyensúly. A pénzügyi rendszer különböző szereplők egymásra utaltságának és kölcsönhatásának bonyolult hálózata. A bankok és a biztosítók közvetítőszerepet töltenek be azáltal, hogy a hitelnyújtók/befektetők pénzügyi forrásait eljuttatják a hitelfelvevőkhöz. De ugyanígy a pénzügyi piacok (kötvénypiac, pénzpiac) is közvetlen kapcsolatot létesítenek a hitelfelvevők és a hitelezők között. A fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerek pedig a pénzügyi rendszer „csőhálózataként” gondoskodnak a pénz és a pénzügyi eszközök biztonságos áramlásáról.
Kockázatok különböző szinteken és formákban jelentkezhetnek. A gazdaság széles körű lelassulása miatt az ingatlantulajdonosoknak nagy adósságterhet kell viselniük úgy, hogy eközben ingatlanuk értéke csökken; a hiteleket finanszírozó pénzintézeteknek pedig egyre több nem fizető ügyféllel kell számolniuk. A feltörekvő piacok növekedésének lassulása is árthat a gazdaságnak például azáltal, hogy csökken az áruk iránti kereslet, ami az érintett iparágakban munkahelyek megszűnéséhez vezet. Másik lehetséges hatásként nagy eladási hullám indulhat el az adósságpiacokon, a részvénypiacokon és a devizapiacokon, aminek következtében a vállalatok nehezebben tudják finanszírozni tevékenységüket, megakasztva ezzel a gazdasági növekedést.
Az egyik szereplő gyengeségei és az őt sújtó kockázatok tehát több más szereplő viselkedését befolyásolhatják, ami kibillentheti a rendszert az egyensúlyból, veszélybe sodorva a teljes pénzügyi rendszer stabilitását.
Mi a szerepünk ezen a területen?
Folyamatosan figyeljük a pénzügyi rendszert, hogy még időben feltárhassuk a lehetséges kockázatokat és a rendszer gyenge pontjait, és hogy mérlegelhessük, mi a teendő. A makroprudenciális politika segítségével országos, szektor- vagy intézményi szinten kiküszöbölhetők ezek a kockázatok. Például ingatlanbuborék kialakulását megelőzendő, az országos hatóságok hitelezési feltételeik szigorítására (pl. jelzáloghitel esetén nagyobb önrész előírására) szoríthatják az euroövezeti bankokat, ám erről tájékoztatniuk kell az EKB-t, amely adott esetben kifogást emelhet a tervezett intézkedések ellen. Az EKB továbbá kötelezheti a bankokat, hogy a minimális követelménynél (amelynek pontos szintjét különböző uniós szabályok rögzítik) nagyobb tőkeállományt tartsanak, hogy így védettebbé váljanak a lehetséges sokkokkal szemben.
Az említett eszközök a pénzügyi rendszer egészét célozzák, az EKB bankfelügyelete viszont az egyes bankokat veszi górcső alá azért, hogy a bankszektor biztonságát garantálja, és végső soron Európa pénzügyi rendszerét megszilárdítsa.
Szeretnék többet megtudni: Rövid útmutató a makroprudenciális politikáról